Jensonék még mentek tovább valahova, én viszont már fáradt voltam, úgyhogy elköszöntem és útjukra engedtem Michabatáékat. Sebastian pedig kedvesen visszautasította a további beszélgetést, és elindultunk az utcán. Körülbelül negyed órát mehettünk, amíg meg sem szólaltam, mert a fáradtság teljesen elterült a szervezetemben. Akkor eszembe jutott, hogy ez egy kicsit bunkóság, úgyhogy erőt vettem magamon és hozzászóltam Vettelhez.
-Egyáltalán hova viszel?
-Vissza a szállodákhoz. Arra sok van, remélem a tiéd is arra van. Tudod, látom rajtad, hogy fáradt vagy, úgyhogy nem kell beszélned. Majd én mesélek. Akár a hátamra is feljöhetsz, ha akarsz.
Ezt az ajánlatot a testi állapotomban visszautasíthatatlannak véltem, így felpattantam a hátára, mint egy kisgyerek az apjáéra, de nagyjából akkora biztonságot is éreztem magamon. Amint látta, hogy megnyugodtam elkezdett újra mesélni.
-Én 1987 júliusában születtem, Heppenheimben, a szüleim Norbert Vettel és Heike Vettel, van két nővérem, Melanie és Stephanie, és egy öcsém Fabian. Thurgauban élek, Svájcban, van egy barátnőm, Hanna. Bár ezt már tudtad. Szeretem a tésztaféléket, kedvenc színem a kék, 1995-ben kezdtem a pályafutásom. Már amennyire azt pályafutásnak lehet nevezni. Nagyon jó barátom Kimi Räikönnen, és Michael a példaképem. Két éve én és a csapatom, a Red Bull a világbajnok. A legtöbb fiatalsági rekordot megdöntöttem a Forma 1-ben. Itt vagyunk - engedte el a lábam, hogy le tudjak szállni a földre. - Vagy legalább is itt van az én szállodám.
-Az enyém is, ott a túloldalon. - mosolyogtam.
-Akkor elkísérlek odáig.
-Nem kell. Annyi erőm még van, és a magyaroknak van a legjobb tájékozódóképességük. Magyarországon biztosan. De egyébként is nagyon sokat tettél értem, csodálni fogom, ha holnap fel tudsz állni ezek után...
-Hidd el, fel tudok, sőt, ez még semmi volt. Most hazamegyek,
-Hazamész? - mosolyogtam. Az egyik idegesítő szokásom (egyébként az írónak is), hogy kiforgatom az emberek szavait - persze csak ilyen viccesre, semmi másra nem használom fel ezt az anya- és egyébnyelvi adottságot.
-Egyébként arra nem kaptam választ, hogy tényleg szép-e a szemem.
-Ó, a kis nagyképű úr - löktem meg. Nem adtam rá választ, ez tény, de lényegtelennek tartottam a kérdést. - Legyen annyi elég, hogy "Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle." És ezt jegyezd meg, mert nagyon szép idézet, és igaz is. Nagyon sok idézetet ismerek, úgyhogy fárasztalak még ilyenekkel. - ekkor megcsördült az ÉN telefonom. - Na ez meg ki? Mert hogy nem magyar, az fix. Hogyan szóljak bele?
-Angolul, észlény! - tolta vigyorogva a pofámba a telefont, miután megnézte a számot.
-Igen? - kérdeztem ijedtemben magyarul. - Bocsánat, ki az? - fejeztem be az én első dialógusrészletemet ebben a szituációban.
-Kettőt találhatsz, ki lehet az. Mondok róla dolgokat. - nem is ártott, mert a hangról fogalmam nem volt.
-Addig mehetsz, Sebastian - fogtam le a telefon mikrofonrészét, és suttogtam Vettelnek. Aki erre csak integetett, megfordult és besétált a szállodájába.
-Na szóval. Tegnap találkoztál vele, és idősebb nálad. - igazából nem segített, mert szerintem csak nálam idősebbekkel találkoztam aznap. - Azt mondta, apáskodni fog fele..
-Michael? - vágtam a szavába. - Honnan tudod a számom?
-Seb adta meg. Akkor hívtam, amikor, idézem "Ms. Michabatával csevegtél", ő pedig Jensonnal.
-És mit szeretnél? - kérdeztem meg kedvesen, hogy ne tűnjek bunkónak az "apám" előtt.
-A feleségem, Corinna szeretne megismerni. Meg a lányom is, Gina-Maria.
-Tényleg? Engem? - esett le az állam, amikor egy magyar mondat csúszott ki a számon. - Húha, erre nem számítottam... - ami igaz is volt. De nagyon untam, hogy otthon vagyok, és nem teszek semmit. Pedig sok mindent tudtam volna már abból a pénzből is, amit erre a rohadt utazásra költöttem.
-Tessék? - kérdezte Michael értetlenül, amit meg is értettem, de elmagyaráztam neki, hogy mit mondtam. Mondta, hogy ők holnap érkeznek Bahreinbe, és szeretnék, ha elmennék velük vacsorázni.
-Nem lenne jobb holnap után? - kérdeztem szomorúan, mert nem volt kedvem minden estém egymás után befalazni.
-Adom Ginát - mondta Schumi - tőle függ az egész... Mert ő neki nem mindegy, mikor megy haza. Nem szereti élőben a Forma 1-et.
-Rendben, adhatod. - mondtam kicsit sóhajtozva, mert már egyébként is fáradt voltam és le akartam tenni, meg nem akartam keresztbe tenni neki.
-Szia! - szólt bele mosolygósan a telefonba. Ha van ilyen kifejezés. Mert hallottam a hangján, hogy boldog volt.
-Szia, neked nem baj, ha csak holnapután vacsizunk együtt? - kérdeztem olyan mosolygósan, mint ő, hogy kevésbé tűnjek hullának.
-Persze. Végre apával tölthetek egy olyan estét, amikor mind a ketten azt csinálunk, amit szeretünk; beszélgetünk és eszünk. Mert hát tudod... mostanában megváltozott a kapcsolatunk, és többet szidott.
-Akkor én majd beszélek vele - mondtam, de le is ráztam, mert a szemeim nem akartak tovább fényt látni aznap. - Majd még találkozunk-beszélünk. Add vissza apád.
-Rendben. Jó éjt!
-Mit szerettél volna még, Lili? - kérdezte ő is álmoskásan.
-Miért van az, hogy ahogy gyermekünk idősebb lesz, egyre ritkábban dicsérjük, és sokkal többet szidjuk? Minél nagyobb a gyermek, annál többet szidjuk a kudarcai miatt, ahelyett, hogy megdicsérnénk a sikereiért.
-Nem értem.
-Gondolkozz... - mondtam, és jó éjt kívántam.
Éjszaka rémálmom volt: a futam előtt megismerkedtem egy másik pilótával, akin láttam, hogy Ferraris overál van, aztán sokat beszéltünk, és nevettünk. Kezdésre nem voltam ott a Red Bull istállónál, hanem maradtam a Ferrarinál, és akkor először azt láttam, hogy Horner rám néz, majd idegesen beszél egy szerelővel, akinek az utasítására a többi szerelő kitessékelte Vettelt a kocsiból, hogy nem kéne versenyeznie egy ilyen szerencsétlennek. De ő nem szállt ki, vagyis kiszállt, aztán később vissza. Eközött a kettő cselekvés között rám nézett, és lenézően és mit nem törődve bólogatott nekem. Aztán a mutatóujjával el kezdte kopogtatni - igazából a fejét, de csak - a sisakját.
A futamon a rajtnál 5. helyről bekvalifikálva felment az első helyre, viszont nem vette figyelembe az egyik kanyart, és 300 km/h sebességgel egy betonfalnak csapódott. A pályán gyorsan a sárga zászló lengetése után pirosra váltottak, miután Sebastian egy percig mozdulatlanul ült az autóban, és nem csinált semmit. Látszólag nagyon megsérült, és nem tudott megmozdulni. Amikor lefújták a versenyt, gyorsan odaszaladtam Webberhez, hogy mi történt. -Eddig úgy látszik elveszítettük.
Erre felpattantam, és olyat láttam, amire nem számítottam.
-Lehet, hogy be kéne zárni az ajtót éjszakára. - mondta a hang, akit az álmosság miatt csak homályosan láttam. Sebastian volt az. - És nem kéne minden adatot megosztani a recepcióval, ami nem is kell.
-Hogy jutottál be? - néztem rá értetlenül. - Menj a szobámból most rögtön! Takarodj!
Láttam Seben, hogy egy hajszál választja el a sírástól. De akkor is ideges voltam, hogy be mert jönni hozzám amíg én aludtam. Úgyhogy megvártam, amíg kimegy, és csak utána engedtem el a könnycseppemet vándorútra. Ha meg is akarok bántani valakit, sosem sikerül, mert mindig bűntudatom lesz és akaratlanul bocsánatot kérek. De valahogy Sebastiant olyan szinten nem ismertem, hogy ez a bocsánatkérős-feeling nem volt bennem. Lehet, hogy csak a fáradtság, és lehet az, hogy tegnap hogy sikerült. Mert nem jól, az fix! Nekem legalább is nem marad maradandó emléknek. Az is lehet, hogy sokat kivett belőlem az álmom, már csak az zavar, hogy nem tudom, kivel beszélgettem.
Nem kellett sok idő, felöltöztem és akaratlanul is nyúltam a telefonom után, hogy tárcsázzam Vettelt.
-Igen?
-Bocsánatot szeretnék kérni! - mondtam. És tényleg komolyan is gondoltam. - Nem tehetném jóvá? Mondjuk egy kávé?
-Rendben - mondta - ,és az utazás még áll?
-Felőlem igen!
-Akkor pakolj össze és délben megyek eléd.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szokásos rontásom, hogy füzetben le van írva egy értelmes találkozás, de mindig túlgondolkodom, vagy saját szerkesztési hiba miatt kell átírnom az egészet, és így nem sikerül jól. Meg ma egyébként is ideges voltam, mert kb. minden második blog, amire rámentem, az vagy Ronaldoról, vagy Vettelről szólt. Azon gondolkoztam, hogy akkor én csak egy csepp vagyok a tengerben, úgyhogy nem töröm magam a részek írásáért... Majd ha kedvem van, akkor írók, ha nem, akkor nem. Úgy is van más dolgom, más blogom.... De ahogy magamat ismerem ez a sztrájk sem tart sokáig....
-Egyáltalán hova viszel?
-Vissza a szállodákhoz. Arra sok van, remélem a tiéd is arra van. Tudod, látom rajtad, hogy fáradt vagy, úgyhogy nem kell beszélned. Majd én mesélek. Akár a hátamra is feljöhetsz, ha akarsz.
Ezt az ajánlatot a testi állapotomban visszautasíthatatlannak véltem, így felpattantam a hátára, mint egy kisgyerek az apjáéra, de nagyjából akkora biztonságot is éreztem magamon. Amint látta, hogy megnyugodtam elkezdett újra mesélni.
-Én 1987 júliusában születtem, Heppenheimben, a szüleim Norbert Vettel és Heike Vettel, van két nővérem, Melanie és Stephanie, és egy öcsém Fabian. Thurgauban élek, Svájcban, van egy barátnőm, Hanna. Bár ezt már tudtad. Szeretem a tésztaféléket, kedvenc színem a kék, 1995-ben kezdtem a pályafutásom. Már amennyire azt pályafutásnak lehet nevezni. Nagyon jó barátom Kimi Räikönnen, és Michael a példaképem. Két éve én és a csapatom, a Red Bull a világbajnok. A legtöbb fiatalsági rekordot megdöntöttem a Forma 1-ben. Itt vagyunk - engedte el a lábam, hogy le tudjak szállni a földre. - Vagy legalább is itt van az én szállodám.
-Az enyém is, ott a túloldalon. - mosolyogtam.
-Akkor elkísérlek odáig.
-Nem kell. Annyi erőm még van, és a magyaroknak van a legjobb tájékozódóképességük. Magyarországon biztosan. De egyébként is nagyon sokat tettél értem, csodálni fogom, ha holnap fel tudsz állni ezek után...
-Hidd el, fel tudok, sőt, ez még semmi volt. Most hazamegyek,
-Hazamész? - mosolyogtam. Az egyik idegesítő szokásom (egyébként az írónak is), hogy kiforgatom az emberek szavait - persze csak ilyen viccesre, semmi másra nem használom fel ezt az anya- és egyébnyelvi adottságot.
-Egyébként arra nem kaptam választ, hogy tényleg szép-e a szemem.
-Ó, a kis nagyképű úr - löktem meg. Nem adtam rá választ, ez tény, de lényegtelennek tartottam a kérdést. - Legyen annyi elég, hogy "Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle." És ezt jegyezd meg, mert nagyon szép idézet, és igaz is. Nagyon sok idézetet ismerek, úgyhogy fárasztalak még ilyenekkel. - ekkor megcsördült az ÉN telefonom. - Na ez meg ki? Mert hogy nem magyar, az fix. Hogyan szóljak bele?
-Angolul, észlény! - tolta vigyorogva a pofámba a telefont, miután megnézte a számot.
-Igen? - kérdeztem ijedtemben magyarul. - Bocsánat, ki az? - fejeztem be az én első dialógusrészletemet ebben a szituációban.
-Kettőt találhatsz, ki lehet az. Mondok róla dolgokat. - nem is ártott, mert a hangról fogalmam nem volt.
-Addig mehetsz, Sebastian - fogtam le a telefon mikrofonrészét, és suttogtam Vettelnek. Aki erre csak integetett, megfordult és besétált a szállodájába.
-Na szóval. Tegnap találkoztál vele, és idősebb nálad. - igazából nem segített, mert szerintem csak nálam idősebbekkel találkoztam aznap. - Azt mondta, apáskodni fog fele..
-Michael? - vágtam a szavába. - Honnan tudod a számom?
-Seb adta meg. Akkor hívtam, amikor, idézem "Ms. Michabatával csevegtél", ő pedig Jensonnal.
-És mit szeretnél? - kérdeztem meg kedvesen, hogy ne tűnjek bunkónak az "apám" előtt.
-A feleségem, Corinna szeretne megismerni. Meg a lányom is, Gina-Maria.
-Tényleg? Engem? - esett le az állam, amikor egy magyar mondat csúszott ki a számon. - Húha, erre nem számítottam... - ami igaz is volt. De nagyon untam, hogy otthon vagyok, és nem teszek semmit. Pedig sok mindent tudtam volna már abból a pénzből is, amit erre a rohadt utazásra költöttem.
-Tessék? - kérdezte Michael értetlenül, amit meg is értettem, de elmagyaráztam neki, hogy mit mondtam. Mondta, hogy ők holnap érkeznek Bahreinbe, és szeretnék, ha elmennék velük vacsorázni.
-Nem lenne jobb holnap után? - kérdeztem szomorúan, mert nem volt kedvem minden estém egymás után befalazni.
-Adom Ginát - mondta Schumi - tőle függ az egész... Mert ő neki nem mindegy, mikor megy haza. Nem szereti élőben a Forma 1-et.
-Rendben, adhatod. - mondtam kicsit sóhajtozva, mert már egyébként is fáradt voltam és le akartam tenni, meg nem akartam keresztbe tenni neki.
-Szia! - szólt bele mosolygósan a telefonba. Ha van ilyen kifejezés. Mert hallottam a hangján, hogy boldog volt.
-Szia, neked nem baj, ha csak holnapután vacsizunk együtt? - kérdeztem olyan mosolygósan, mint ő, hogy kevésbé tűnjek hullának.
-Persze. Végre apával tölthetek egy olyan estét, amikor mind a ketten azt csinálunk, amit szeretünk; beszélgetünk és eszünk. Mert hát tudod... mostanában megváltozott a kapcsolatunk, és többet szidott.
-Akkor én majd beszélek vele - mondtam, de le is ráztam, mert a szemeim nem akartak tovább fényt látni aznap. - Majd még találkozunk-beszélünk. Add vissza apád.
-Rendben. Jó éjt!
-Mit szerettél volna még, Lili? - kérdezte ő is álmoskásan.
-Miért van az, hogy ahogy gyermekünk idősebb lesz, egyre ritkábban dicsérjük, és sokkal többet szidjuk? Minél nagyobb a gyermek, annál többet szidjuk a kudarcai miatt, ahelyett, hogy megdicsérnénk a sikereiért.
-Nem értem.
-Gondolkozz... - mondtam, és jó éjt kívántam.
Éjszaka rémálmom volt: a futam előtt megismerkedtem egy másik pilótával, akin láttam, hogy Ferraris overál van, aztán sokat beszéltünk, és nevettünk. Kezdésre nem voltam ott a Red Bull istállónál, hanem maradtam a Ferrarinál, és akkor először azt láttam, hogy Horner rám néz, majd idegesen beszél egy szerelővel, akinek az utasítására a többi szerelő kitessékelte Vettelt a kocsiból, hogy nem kéne versenyeznie egy ilyen szerencsétlennek. De ő nem szállt ki, vagyis kiszállt, aztán később vissza. Eközött a kettő cselekvés között rám nézett, és lenézően és mit nem törődve bólogatott nekem. Aztán a mutatóujjával el kezdte kopogtatni - igazából a fejét, de csak - a sisakját.
A futamon a rajtnál 5. helyről bekvalifikálva felment az első helyre, viszont nem vette figyelembe az egyik kanyart, és 300 km/h sebességgel egy betonfalnak csapódott. A pályán gyorsan a sárga zászló lengetése után pirosra váltottak, miután Sebastian egy percig mozdulatlanul ült az autóban, és nem csinált semmit. Látszólag nagyon megsérült, és nem tudott megmozdulni. Amikor lefújták a versenyt, gyorsan odaszaladtam Webberhez, hogy mi történt. -Eddig úgy látszik elveszítettük.
Erre felpattantam, és olyat láttam, amire nem számítottam.
-Lehet, hogy be kéne zárni az ajtót éjszakára. - mondta a hang, akit az álmosság miatt csak homályosan láttam. Sebastian volt az. - És nem kéne minden adatot megosztani a recepcióval, ami nem is kell.
-Hogy jutottál be? - néztem rá értetlenül. - Menj a szobámból most rögtön! Takarodj!
Láttam Seben, hogy egy hajszál választja el a sírástól. De akkor is ideges voltam, hogy be mert jönni hozzám amíg én aludtam. Úgyhogy megvártam, amíg kimegy, és csak utána engedtem el a könnycseppemet vándorútra. Ha meg is akarok bántani valakit, sosem sikerül, mert mindig bűntudatom lesz és akaratlanul bocsánatot kérek. De valahogy Sebastiant olyan szinten nem ismertem, hogy ez a bocsánatkérős-feeling nem volt bennem. Lehet, hogy csak a fáradtság, és lehet az, hogy tegnap hogy sikerült. Mert nem jól, az fix! Nekem legalább is nem marad maradandó emléknek. Az is lehet, hogy sokat kivett belőlem az álmom, már csak az zavar, hogy nem tudom, kivel beszélgettem.
Nem kellett sok idő, felöltöztem és akaratlanul is nyúltam a telefonom után, hogy tárcsázzam Vettelt.
-Igen?
-Bocsánatot szeretnék kérni! - mondtam. És tényleg komolyan is gondoltam. - Nem tehetném jóvá? Mondjuk egy kávé?
-Rendben - mondta - ,és az utazás még áll?
-Felőlem igen!
-Akkor pakolj össze és délben megyek eléd.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szokásos rontásom, hogy füzetben le van írva egy értelmes találkozás, de mindig túlgondolkodom, vagy saját szerkesztési hiba miatt kell átírnom az egészet, és így nem sikerül jól. Meg ma egyébként is ideges voltam, mert kb. minden második blog, amire rámentem, az vagy Ronaldoról, vagy Vettelről szólt. Azon gondolkoztam, hogy akkor én csak egy csepp vagyok a tengerben, úgyhogy nem töröm magam a részek írásáért... Majd ha kedvem van, akkor írók, ha nem, akkor nem. Úgy is van más dolgom, más blogom.... De ahogy magamat ismerem ez a sztrájk sem tart sokáig....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Vélemény? Ötlet? Egyéb?