Ezzel a "kis" történettel kívánok neked boldog karácsonyt!!
Sosem gondoltam volna, hogy egy embernek lehet ilyen hosszú napja. Bár gondolhattam volna, hogy karácsony előtt nem 3 ember lesz a szupermarketben. Még olyanok is voltak, akik ma, 24-én vették meg az ajándékaikat. Az a negyed óra pedig, amit szünetnek szántak, arra ment el, hogy sorbaállhattam a kürtöskalácsosnál, vehettem egyet, és mivel ismert a kedves nénike, adott ingyen egy forró csokit is. Pedig tudtam, hogy a nagy, december 25-i, jó hangulatú hógolyózás nem maradhat el az erdőben. Mindig meghirdettük, és aki akart, eljöhetett. Általában a fővárosiak és a Dortmundiak jöttek le az utóbb említett város mellett található kis faluba. Ott lakott a barátnőm nagymamája, aki miatt 4 éve, 21 évesen otthagytuk a magyarokat. Nem bántuk meg, mert sokkal többet keresünk, és biztonságosabbnak is mondható Stuttgart Magyarország bármely településénél. A kis faluban nem volt sok minden, csak egy nagy erdő, ami pont jó volt a hógolyócsatához. Mint magyar főszervezőknek, nekem, Timinek és a barátnőmnek, Zsófinak sok mindenről kellett gondoskodni. 2 embernek 1€-t kellett fizetni, és ebből teát csináltunk egy embernagyságú termoszba. Ebben Zsófi nagymamája, Marcsi néni sokat segített, a nagyját megcsinálta, és a Stuttgarti magyar ismerősünk, Peti a termoszt cipelte. Mivel szerettem sütni, én csináltam egy hete 400 db mézeskalácsemberkét, ehhez két nap kellett, persze mind szabadság, ezért cserébe nekem adták egész 24.-ét. Meg 31.-ét is. Így ugrott a hazautazásunk Pestre, onnan Mórra, hogy meglátogassuk a családunkat. Az egyetlen családunk Marcsi néni, a szomszéd néni és bácsi, a szobabérlőnk, Corinna volt. Meg talán Peti is. A szomszédok kivételével mind ott is voltak másnap a rendezvényen. A kikötés a párban érkezés és az 1 dísz volt. Igazából az ilyen "nem németek vagyunk csak idekerültünk" emberek jöttek el, mert mindenki más a karácsonyfa alatt melegedett a családjával. Csak az erős munkabeosztás miatt nem mehettek haza.
Idén a vártnál kevesebben voltunk, mindössze 26 ember jöttel rajtunk kívül. Egyszer csak három kocsi állt meg az erdő mellett, majd az első autóból "Dortmund" feliratos felsőt viselő emberek szálltak ki. A híres csapat játékosai úgy gondolták, eljönnek játszadozni a német - illetve pont nem német - emberekkel? Hát, ha unatkoztak, akkor nekünk csak jó, a pénz az pénz, a játék az játék, a karácsony pedig karácsony. A második kocsiból "FCB" feliratos emberek szálltak, szerencsémre nem a Barcelonát takarta e három betű, hanem a Bayern Münchent. Látom, hogy ők is unatkoztak. A harmadik kocsiból pedig öt magyarul ordibáló fiú , és egy szótlan, Real Madridos emberke lépett ki, az utóbbi elég megszeppenve.
-Sziasztok - ámultam el. - Üdvözlünk titeket is, mi szél hozott erre?És először is mutatkozzatok be.
-Úgy könnyebb, ha csak én beszélek. Unatkoztunk, mert ma délután, illetve este edzésünk lesz. Én Bastian Schweinsteiger vagyok, a többiek sorban pedig a következőek: Manuel Neuer, a kapusunk, Philipp Lahm, a CSK-nk, Toni Kroos, Mario Gomez, a játékosaink, és ő itt a megtévesztő, Sami Khedira, aki nem tudjuk miért Bayernes mezt visel. Utána Marco Reus, Mario Götze, Robert Lewandowski, ő nem német, de jól beszéli a nyelvet, Mats Hummels, Roman Weidenfeller, ők itt a Dortmundiak, meg velük utazott egy magyar, Ádám Szalai, a Mainzból. A másik kocsiban volt Balázs Dzsudzsák, Szabolcs Huszti, valamilyen Miklós Ungvári, Áron szilágyi, ők nem focisták, azt tudom, meg ott volt még az egyetlen csaj, az valamilyen Éva , és a kilógó Realos, Mesut Özil. Van, amit nem értettél? - kezdett el nevetni, mert látta, hogy ámulunk Zsófival.
-Köszönöm szépen, ez egyenlőre sok, és nehéz megemészteni. Meg hogy ekkora emberekkel vagyok együtt.
-Ettől most tekints el. Olyan emberek vagyunk, mint a többi.
-Kihívás elfogadva - fordítottam hátat a tömegnek, majd odasétáltam a magyarokhoz, és azt mondtam: - Hajrá magyarok!
-Magyar vagy? - ámult el a magyar küldöttség. Nem arra számíthattak, hogy kilométerekre - jó hosszú kilométerekre - a hazájuktól találkoznak egy magyarral.
-Akkor álljatok párba! - adtam ki a parancsot a hógolyó bagázsnak, majd intettem Petinek, hogy kapcsolja be a tea melegítését. - Először is összeszedjük a pénzt, minden pártól 1€-t.
Mindenki kedvesen átnyújtotta, majd kiadtam a parancsot. - A párokból az egyik az egyik, a másik a másik csapatba megy. Én, Timi leszek az egyik, a barátnőm, Zsófi pedig a másik csapatkapitány. Pénzfeldobással térfelet választunk, majd beállunk, hógolyókat gyúrunk, és a lakótársunk, Corinna jelzi, ha valakit kidobtak, az kiesik, és az utolsó ember csapata nyer. Minden világos? Olyan, mint tavaly! - Eközben szépen beálltak, majd az egyik euróssal kisorsoltuk a csapatot és a térfelet. Mi kaptuk az erdő várostól távolabbi részét, övék volt a közelebbi (kizárásos alapon). Cori belefújt a sípjába, és elkezdődött a csata. A másik csapatból az egyik Realos mosolygott rám, miközben majdnem eltalált Schweinsteiger bombája. Az ellenféltől hamar kidobtam a csapatkapitányt, és én is csak azért akartam bent maradni, hogy a kedves Madridistával tudjak versenyezni. A csapatból 3-2 ember jutott Schweinsteiger, Özil és Éva irányításával, mi pedig Kroosal harcoltunk az utolsó leheletig. Kint már javában folyt a sikítozás, evés-ivás, miközben Kroosal összedolgozva kidobtuk Évát. Megkértem Tonit, hogy a kedvemért, bármennyire is Bastiant akarja kidobni, Özilt célozzuk. Az nem ért, ha közben szétütötték vagy szétrúgták a labdát, így előbb találtuk el Schweinsteigert, de erre rögtön válaszolt Özil egy Kroos-kidobással. Már csak mi ketten voltunk, amikor Özil átjött a térfelünkre, eldobta a hógolyót, majd fogott, és lenyomott a hóba.
-Nyertünk! - kiabálta csapattársainak, majd felhúzott, és bocsánatot kért. - Hogy hívnak?
-A teljes nevem Kocsis Tímea. Csak fordítsd meg, mert magyar vagyok. - ekkor odajöttek, és adtak nekünk egy forró pohár citromos teát, meg egy kis mézeskalácsot. Először a magyarok kezdték el énekelni a himnuszt a tiszteletemre, aminek nagyon örültem, mert régen hallottam. Legutóbb 1 éve, az olimpián. Éva megköszönte, hogy ilyen élményben lehetett része, aztán megkérdezte, honnan van a mézeskalács, mert ízlik neki, és szeretné megtudni a receptet. Én csináltam, de egy titkos házi receptből, úgyhogy nem mondtam meg, de a táskámból előhúztam egy szépen becsomagolt dobozt, amiben mézeskalács-mikulások voltak, és nagy örömmel átnyújtottam neki. Nagyon örült neki, majd odafutott olimpikontársihoz, és boldogan bontogatták a dobozkámat. A magyar focisták is odajöttek hozzám, megkérdezni, hogy mikor voltam utoljára Magyarországon.
-Igazából amióta pár éve kijöttünk, azóta nem is voltunk otthon. - Majd eszembe ötlött, hogy Dzsudzsák Balázs eddig Oroszországban játszott. Akkor meg mit keres itt? - Balázs, te nem a Dinamo Moszkvában játszasz?
-Már nem - karolta át Szalai. - Átigazolt a Mainzba, és most már a táblázat 3. helyén állunk.
-Gratulálok! - Miután a nem híres emberek elkezdtek fényképezkedni a focistákkal, mi, szervezők, leültünk a kocsiba, hogy összeszámoljuk a pénzt. 21 € lett összesen. - Szerintem több, mint tavaly. - mondtam, aztán elővettem a füzetet, amiben a tavalyi feljegyzések voltak. - Jóval többet. Tavaly 18 € sikerült. Akkor, kimegyünk és felisszuk a maradék teát? - néztem rá Zsófira és Petire, akik nem boldogan pattantak fel a meleg kocsiból. Mindenesetre kárpótolta őket a meleg tea.
Senkinek sem láttam a teljes fejét, mert a sapka és a sál a szemen, orron és szájon kívül mindent eltakart. Az persze feltűnt, hogy a mosolygós Realos nagy szemekkel dicsekedhet, és nem valami szépekkel, de egy emberben nem is ez a lényeg. Kedves volt, már amennyit találkoztunk. Miközben ezt gondoltam, pont odasétált mellém.
-Szia, Timi. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e kedved holnap eljönni velem egy fontos eseményre. Általában szoktunk egy karácsonyi teremfocimeccset tartani a fiúkkal, ahova csak nekem nincs kísérőm. Te meg nagyon szimpatikus vagy.
Nem tudtam, hogy mi legyen. Mert megígértük, hogy az esti vacsin már ott leszünk a szomszédoknál, mert meghívtak.
-Hány órakor lesz?
-Délben kezdjük, és háromig tart. Általában utána eszünk egy étteremben. Kb. 6-ig tart-
-Az már nekem nem is jó. 6-ra meg vagyok hívva egy karácsonyi ebédre.
-Akkor előbb eljössz. Légyszi! - nézett azokkal a nagy szemeivel, amik egyre jobban tetszettek.
-Rendben. Elmegyek. - nyögtem ki a választ nagyot nyelve. Nagyon volt hozzá kedvem, de a szomszédokhoz nem, valahogy azért mégis húzott a szívem arra. A végén úgy döntöttem, hogy lemondom a meccset, és maradok a pót családommal karácsonyozni.
-Tényleg nem jössz el? - kérdezte Schweinsteiger. - Tudod, Nemo most ott ül, és meg van sértődve. Nincs barátnője évek óta, és ez zavarja. - Végiggondoltam, de nem változott a véleményem a meccsről, de odamentem hozzá, és bocsánatot kértem.
-Bocsi - néztem az összerogyva ülő nagyszemű német focistára. - Tudod, nagyon sok mindent tett értem az a két ember, akihez mennék karácsonyozni. Több száz kilométerre vagyok a családomtól, és csak ők vannak nekem. Meg Zsófi és Peti. Nagyon szívesen elmennék veled, mondjuk máskor?
-Késő... - szomorkodott Özil. - Délután én Gelsenkirchenben leszek a családommal, utána meg utazok vissza Madridba.
Nagyon bűntudatom volt, és hogy ne lássa, elmentem egy fa mögé, hogy ott tudjak búslakodni. Akkor odajött hozzám Ádám.
-Mi van? - kérdezte úgy, mintha átérezte volna az érzéseim.
-Most mondtam le egy meccset, és nem találkozom soha többé Mesuttal. Pedig lett volna kedvem, de nem érnék vissza Stuttgartba.
-Elvileg tetszel neki. - dőlt neki ő is a fának. - De hidd el, nem csak neki - suttogta. Ezt észrevettem, és megkérdeztem, hogy mégis kinek. - Tudod, Bastian és Marco, Mario, Áron, Balázs - mondta, és az utolsó nevet halkan - nekem...
-Tényleg? - néztem bele a két szemébe. Neki sokkal szebbek voltam, mint Özilnek.
-Igen. Nagyon elbűvölő vagy. Balázsnak barátnője van, Áronnak is, nekik szimplán szimpatikus vagy.
-Nem erre értettem. Neked is?
-Igen. Nagyon szép vagy, és végre olyan, akivel nem németül vagy angolul kell beszélnem. De azt, hogy miért tetszel, azt nem tudom elmondani.
-Tudod, ha valakibe szerelmes vagy, nem tudod elmondani, miért. Én sem tudom, hogy miért tetszel.
-Tetszek? - mosolygott fel örömmel Ádám.
-Igen. - erre megfogta a kezem, és megcsókolt.
 |
| Timi |
 |
| Peti |
 |
| Timi |
 |
| Zsófi |
 |
| Zsófi |
 |
| Timi |
 |
| Zsófi |
Idén a vártnál kevesebben voltunk, mindössze 26 ember jöttel rajtunk kívül. Egyszer csak három kocsi állt meg az erdő mellett, majd az első autóból "Dortmund" feliratos felsőt viselő emberek szálltak ki. A híres csapat játékosai úgy gondolták, eljönnek játszadozni a német - illetve pont nem német - emberekkel? Hát, ha unatkoztak, akkor nekünk csak jó, a pénz az pénz, a játék az játék, a karácsony pedig karácsony. A második kocsiból "FCB" feliratos emberek szálltak, szerencsémre nem a Barcelonát takarta e három betű, hanem a Bayern Münchent. Látom, hogy ők is unatkoztak. A harmadik kocsiból pedig öt magyarul ordibáló fiú , és egy szótlan, Real Madridos emberke lépett ki, az utóbbi elég megszeppenve.
-Sziasztok - ámultam el. - Üdvözlünk titeket is, mi szél hozott erre?És először is mutatkozzatok be.
-Úgy könnyebb, ha csak én beszélek. Unatkoztunk, mert ma délután, illetve este edzésünk lesz. Én Bastian Schweinsteiger vagyok, a többiek sorban pedig a következőek: Manuel Neuer, a kapusunk, Philipp Lahm, a CSK-nk, Toni Kroos, Mario Gomez, a játékosaink, és ő itt a megtévesztő, Sami Khedira, aki nem tudjuk miért Bayernes mezt visel. Utána Marco Reus, Mario Götze, Robert Lewandowski, ő nem német, de jól beszéli a nyelvet, Mats Hummels, Roman Weidenfeller, ők itt a Dortmundiak, meg velük utazott egy magyar, Ádám Szalai, a Mainzból. A másik kocsiban volt Balázs Dzsudzsák, Szabolcs Huszti, valamilyen Miklós Ungvári, Áron szilágyi, ők nem focisták, azt tudom, meg ott volt még az egyetlen csaj, az valamilyen Éva , és a kilógó Realos, Mesut Özil. Van, amit nem értettél? - kezdett el nevetni, mert látta, hogy ámulunk Zsófival.
-Köszönöm szépen, ez egyenlőre sok, és nehéz megemészteni. Meg hogy ekkora emberekkel vagyok együtt.
-Ettől most tekints el. Olyan emberek vagyunk, mint a többi.
-Kihívás elfogadva - fordítottam hátat a tömegnek, majd odasétáltam a magyarokhoz, és azt mondtam: - Hajrá magyarok!
-Magyar vagy? - ámult el a magyar küldöttség. Nem arra számíthattak, hogy kilométerekre - jó hosszú kilométerekre - a hazájuktól találkoznak egy magyarral.
-Akkor álljatok párba! - adtam ki a parancsot a hógolyó bagázsnak, majd intettem Petinek, hogy kapcsolja be a tea melegítését. - Először is összeszedjük a pénzt, minden pártól 1€-t.
Mindenki kedvesen átnyújtotta, majd kiadtam a parancsot. - A párokból az egyik az egyik, a másik a másik csapatba megy. Én, Timi leszek az egyik, a barátnőm, Zsófi pedig a másik csapatkapitány. Pénzfeldobással térfelet választunk, majd beállunk, hógolyókat gyúrunk, és a lakótársunk, Corinna jelzi, ha valakit kidobtak, az kiesik, és az utolsó ember csapata nyer. Minden világos? Olyan, mint tavaly! - Eközben szépen beálltak, majd az egyik euróssal kisorsoltuk a csapatot és a térfelet. Mi kaptuk az erdő várostól távolabbi részét, övék volt a közelebbi (kizárásos alapon). Cori belefújt a sípjába, és elkezdődött a csata. A másik csapatból az egyik Realos mosolygott rám, miközben majdnem eltalált Schweinsteiger bombája. Az ellenféltől hamar kidobtam a csapatkapitányt, és én is csak azért akartam bent maradni, hogy a kedves Madridistával tudjak versenyezni. A csapatból 3-2 ember jutott Schweinsteiger, Özil és Éva irányításával, mi pedig Kroosal harcoltunk az utolsó leheletig. Kint már javában folyt a sikítozás, evés-ivás, miközben Kroosal összedolgozva kidobtuk Évát. Megkértem Tonit, hogy a kedvemért, bármennyire is Bastiant akarja kidobni, Özilt célozzuk. Az nem ért, ha közben szétütötték vagy szétrúgták a labdát, így előbb találtuk el Schweinsteigert, de erre rögtön válaszolt Özil egy Kroos-kidobással. Már csak mi ketten voltunk, amikor Özil átjött a térfelünkre, eldobta a hógolyót, majd fogott, és lenyomott a hóba.
-Nyertünk! - kiabálta csapattársainak, majd felhúzott, és bocsánatot kért. - Hogy hívnak?
-A teljes nevem Kocsis Tímea. Csak fordítsd meg, mert magyar vagyok. - ekkor odajöttek, és adtak nekünk egy forró pohár citromos teát, meg egy kis mézeskalácsot. Először a magyarok kezdték el énekelni a himnuszt a tiszteletemre, aminek nagyon örültem, mert régen hallottam. Legutóbb 1 éve, az olimpián. Éva megköszönte, hogy ilyen élményben lehetett része, aztán megkérdezte, honnan van a mézeskalács, mert ízlik neki, és szeretné megtudni a receptet. Én csináltam, de egy titkos házi receptből, úgyhogy nem mondtam meg, de a táskámból előhúztam egy szépen becsomagolt dobozt, amiben mézeskalács-mikulások voltak, és nagy örömmel átnyújtottam neki. Nagyon örült neki, majd odafutott olimpikontársihoz, és boldogan bontogatták a dobozkámat. A magyar focisták is odajöttek hozzám, megkérdezni, hogy mikor voltam utoljára Magyarországon.
-Igazából amióta pár éve kijöttünk, azóta nem is voltunk otthon. - Majd eszembe ötlött, hogy Dzsudzsák Balázs eddig Oroszországban játszott. Akkor meg mit keres itt? - Balázs, te nem a Dinamo Moszkvában játszasz?
-Már nem - karolta át Szalai. - Átigazolt a Mainzba, és most már a táblázat 3. helyén állunk.
-Gratulálok! - Miután a nem híres emberek elkezdtek fényképezkedni a focistákkal, mi, szervezők, leültünk a kocsiba, hogy összeszámoljuk a pénzt. 21 € lett összesen. - Szerintem több, mint tavaly. - mondtam, aztán elővettem a füzetet, amiben a tavalyi feljegyzések voltak. - Jóval többet. Tavaly 18 € sikerült. Akkor, kimegyünk és felisszuk a maradék teát? - néztem rá Zsófira és Petire, akik nem boldogan pattantak fel a meleg kocsiból. Mindenesetre kárpótolta őket a meleg tea.
Senkinek sem láttam a teljes fejét, mert a sapka és a sál a szemen, orron és szájon kívül mindent eltakart. Az persze feltűnt, hogy a mosolygós Realos nagy szemekkel dicsekedhet, és nem valami szépekkel, de egy emberben nem is ez a lényeg. Kedves volt, már amennyit találkoztunk. Miközben ezt gondoltam, pont odasétált mellém.
-Szia, Timi. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e kedved holnap eljönni velem egy fontos eseményre. Általában szoktunk egy karácsonyi teremfocimeccset tartani a fiúkkal, ahova csak nekem nincs kísérőm. Te meg nagyon szimpatikus vagy.
Nem tudtam, hogy mi legyen. Mert megígértük, hogy az esti vacsin már ott leszünk a szomszédoknál, mert meghívtak.
-Hány órakor lesz?
-Délben kezdjük, és háromig tart. Általában utána eszünk egy étteremben. Kb. 6-ig tart-
-Az már nekem nem is jó. 6-ra meg vagyok hívva egy karácsonyi ebédre.
-Akkor előbb eljössz. Légyszi! - nézett azokkal a nagy szemeivel, amik egyre jobban tetszettek.
-Rendben. Elmegyek. - nyögtem ki a választ nagyot nyelve. Nagyon volt hozzá kedvem, de a szomszédokhoz nem, valahogy azért mégis húzott a szívem arra. A végén úgy döntöttem, hogy lemondom a meccset, és maradok a pót családommal karácsonyozni.
-Tényleg nem jössz el? - kérdezte Schweinsteiger. - Tudod, Nemo most ott ül, és meg van sértődve. Nincs barátnője évek óta, és ez zavarja. - Végiggondoltam, de nem változott a véleményem a meccsről, de odamentem hozzá, és bocsánatot kértem.
-Bocsi - néztem az összerogyva ülő nagyszemű német focistára. - Tudod, nagyon sok mindent tett értem az a két ember, akihez mennék karácsonyozni. Több száz kilométerre vagyok a családomtól, és csak ők vannak nekem. Meg Zsófi és Peti. Nagyon szívesen elmennék veled, mondjuk máskor?
-Késő... - szomorkodott Özil. - Délután én Gelsenkirchenben leszek a családommal, utána meg utazok vissza Madridba.
Nagyon bűntudatom volt, és hogy ne lássa, elmentem egy fa mögé, hogy ott tudjak búslakodni. Akkor odajött hozzám Ádám.
-Mi van? - kérdezte úgy, mintha átérezte volna az érzéseim.
-Most mondtam le egy meccset, és nem találkozom soha többé Mesuttal. Pedig lett volna kedvem, de nem érnék vissza Stuttgartba.
-Elvileg tetszel neki. - dőlt neki ő is a fának. - De hidd el, nem csak neki - suttogta. Ezt észrevettem, és megkérdeztem, hogy mégis kinek. - Tudod, Bastian és Marco, Mario, Áron, Balázs - mondta, és az utolsó nevet halkan - nekem...
-Tényleg? - néztem bele a két szemébe. Neki sokkal szebbek voltam, mint Özilnek.
-Igen. Nagyon elbűvölő vagy. Balázsnak barátnője van, Áronnak is, nekik szimplán szimpatikus vagy.
-Nem erre értettem. Neked is?
-Igen. Nagyon szép vagy, és végre olyan, akivel nem németül vagy angolul kell beszélnem. De azt, hogy miért tetszel, azt nem tudom elmondani.
-Tudod, ha valakibe szerelmes vagy, nem tudod elmondani, miért. Én sem tudom, hogy miért tetszel.
-Tetszek? - mosolygott fel örömmel Ádám.
-Igen. - erre megfogta a kezem, és megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Vélemény? Ötlet? Egyéb?