Száguldj és szaladj - 5. rész

-Ki az a Hanna? - kérdeztem úgy, mint amikor a gyerek bekerül egy új helyre, és senkit sem ismer.
-Sebastian volt barátnője. Vagy nem? - kérdezte a barátnő, aki még nem mutatkozott be.
-Ja, nem, én nem vagyok a barátnője! Körülbelül fél órája találkoztunk, és csak beszélgettünk. Egyébként hogy hívnak?
-Bocs, udvariatlan voltam. Jennifer Mack vagyok.
-Szia, én Lili Kovács. De Sebastien már bemutatott. Nem baj, ha hazamennék. Vagyis, haza nem, de fáradt vagyok, szeretnék ledőlni.
-Persze, kiengedünk. Gyere utánam! - hívott Buemi.
Mentünk, a porta melletti további folyosón. Hihetetlenül hosszú volt, majd azon kaptam magam, hogy sok kocsit látok.
-Meg akartam mutatni, hol dolgozunk, és itt kiengedlek. - mutatja Buemi a garázsaikat.
-Köszönöm szépen, mindig is ilyenről álmodtam. Nagyon érdekes. Hogy-hogy nincs itt senki?
-Most van az a 6 óra, amikor az utazás miatt úgyse lehet fejleszteni. Menjünk, kiengedlek.
Mesélt, majd Jennifer jelent meg az ajtóban, és vezetett kifelé, egy nagy kapuhoz. Utoljára Jennifer a fülembe súgott valamit, amit nem teljesen értettem; "Ha Sebastiannal összejönnél, sokkal jobb lenne Hannanak  neked, és neki is. Még az anyja sem rajong érte, mert szerinte túl visszahúzódó, viszont akaratos. De vigyázz arra, hogy soha ne flörtölj vele, ha nem olyan zárt téren vagytok, ahol van más is. Ha összejönnél, neki is összejönne."Kicsit meg voltam sértődve, de Jennifer és Sebastien képe megnyugtatott, ahogy integettek, és mosolyogtak. Persze - hát ki gondolná - összetalálkoztam egy fotóssal. Nem mert hozzám szólni, mert látta, hogy Buemitől jövök ki, de ott integet Jennifer is. Majd kifelé megállított egy ismerős hang. Kicsit megijedtem, mert nem hallottam semmi neszt, de valaki megfogta a vállam, és azt mondta:
-Szimpatikus Sebi?
A hang Michael Schumacher volt, aki felismert, mert egy órával előtte találkozhattunk.
-Szia! Ne ijesztgess... Egyébként igen, az, de mielőtt te is nekem szögeznéd, nem akarok vele összejönni.
-Hogy hogy?
Kicsit rosszul esett, és átfutott a fejemen az elmúlt 3 napom képe. Rájöttem, ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna. Kína, komolyan?!
-Nagyon kedves, meg minden, de...
-De?
-Tudom, hogy van barátnője, és nekem elég, ha lesz egy új barátom. Biztosan felőrölné az agyam, ha egy lesifotós felhozná a szerelmet.
-Bocsi.. nem akartam...
-Nem te, ez még normális is egy alap szinten.. én is nekifutottam volna a kiszemeltnek. -Majd elmosolyodtam. Ráébredtem, hogy az, akit először láttam élőben egy órája, és akkor még tátott szájjal bámultam, most már gátlások nélkül tudok hozzá beszélni az érzéseimről.
-Mindenesetre ha találkozunk, akkor apáskodni fogok feletted. Sebastiannal is ezt tettem, és már meg is szokta a kamerákat. Képzeld, az első balesete úgy lett, hogy beszart a pályakamerától.
Ezt olyan komolysággal végigmondta, majd a "Bad poker face"-t előhúzva elröhögte magát, és én is magamat.
-Egyébként hogy érted azt, hogy "apáskodni"?
-A lányom sokkal érettebb, nem képes nevetni, téged leteszteltelek, te tudsz, a fiam pedig sosincs otthon, se itt.
-Köszönöm, de mennem kell, mert hívtam egy taxit, és tudod..
-Menj csak. Szia!
-Köszi, szia!
Igazából nem is hívtam taxit, de e ürügyet előrántva eszembe jutott hívni egyet. Vártam a taxira, de mondták, akár egy órába is beletelhet, mert mindenki most hívott taxit, és Kína igaz, hogy nagy, de nincs 50.000 taxijuk egy városban.
Az ablakban rám mutogató ujjakra lettem figyelmes. Aztán az egyik a fejébe húzta kapucniját, és leszaladt a lépcsőn. Kiment, körülnézett, és átfutott hozzám az úton. Megfogta a könyököm, és áthúzott egy bokros részre. Kicsit megijedtem, de amikor levette a kapucnit, felismertem. Sebastian volt, és nagyon mosolygott rám. Kicsit zavarban voltam, mert régen mosolyogtak egy órában ilyen sokan rám.