Száguldj és szaladj - 7. rész

Épp készülődtem a találkozóra, de nem akartam kiöltözni, mert mégse randira megyek, csak találkozom egy emberrel, akivel barátok akarunk lenni. Ha nem lett volna elég hangsúly rá, akkor még jobban hangsúlyoznám: nem akarok vele összejönni.
Felöltöztem, de most a taxi helyett busszal indultam el. Igazából lehet, hogy többet kellett róla sétálnom, de jóval olcsóbb volt. A busz, akár szülőhelyemen, nem volt tömve. Fura volt, mert nem ismertem a környéket, mégis rögtön tudtam, hol kell leszállnom. Kb. 500 métert kellett sétálnom, de kb. 2000 ft-ot spóroltam vele.
Amíg vártam Sebastianra, leültem egy padra, és néztem az eget. Gyönyörű kék volt, úgy éreztem, mintha teljesen máshogy nézne ki, mint Európában.
Lassan kijött, és a másik Red Bullos is utána - illetve vele - jött.
-Sziasztok. Bocs, tegnap Sebastian mondta a neved, de elfelejtettem. - fordultam az ismeretlenhez, akit tegnap utol akartam érni.
-Szia, Mark Webber vagyok. Tényleg nem tudod?
-Most már igen, így már tudom, de nem ismertelek fel.
-Szia Lili. - mosolygott egyet Sebastian. - Hova menjünk?
-Nekem mennem kell, a család vár - szólt Webber - még remélem találkozunk.
-Szia - köszöntünk el kórusban.
-Nem ismerem a várost. Magyar vagyok, nem esik útba Kína.
-Nekem se, pedig sokszor voltam már itt futamon. De nem szokott városnézésre időnk lenni. Csak a spanyol nagydíjon. Ott három hetünk van. Bár általában nem megyünk rögtön oda, de mi Hannaval el szoktunk menni.
-Hanna a barátnőd, már tudom, mert mesélték Buemiék. De miért nem kedvelik?
-Nem kedvelik? - kanyarodott le a szája. - Miért?
-Nem tudom. Ezért kérdezem. De ne mondd el Jenniferéknek hogy én mondtam el neked! Ne is szólj nekik! Nem akarok rossz ember lenni ez miatt...
-Nyugi, nem szólok. - nyugtatott Vettel. - Na, akkor hova menjünk?
-Menjünk be a városba, és keressünk egy jó helyet.
Hívtunk egy taxit, bár én elleneztem, de Sebastian ragaszkodott hozzá. Amíg vártuk, megláttam egy pocsolyát, és beleugrottam, hogy lefröcsköljem Sebastiant, mire ő rögtön visszavágott, és addig csináltuk, amíg meg nem jött a taxi. Úgy néztünk ki, mint az óvodások, és tiszta vizek voltunk, mire a kocsi megérkezett. Miután beszálltunk a sofőr végig Vettelt bámulta.
-Sziasztok! - mosolygott a taxis. - Esik az eső? - nézett ki az ablakon, mert kettő vizes embert látott beszállni kocsija hátsó ülésére.
-Nem - nevettünk egyszerre.
-Szép is a szerelem - mosolygott a vezető, majd elindította a kocsiját.
-Nem, mi nem vagyunk együtt. - mondtuk kórusban.
-Testvérek?
-Nem, barátok. - vágtam rá gyorsan.
-Remélem nagyon jó barátok. - mondta Vettel, majd átkarolt, és elmosolyodtunk.
-Szerintem még összejöttök a közeljövőben.
-Nem, nekem van barátnőm. - büszkélkedett Sebastian, de a sofőr még mindig őt nézte.
-Nagyon ismerős vagy. Valahonnan nagyon.
-Hát  - válaszolt csöndesen - egy kétszeres világbajnok Formula-1 pilóta vagyok, talán onnan ismer.
-Ó, Sebastian Vettel? - mosolygott, de látszott, hogy igazából nem is nagyon örül. - Én Hamiltonnak szurkolok. De tegnap nem néztem a futamot. Mi lett a végeredmény?
-Nico Rosberg lett, második Button, aztán Hamilton. - mondtam boldogan, mert meg tudtam jegyezni.
-Akkor hányadik a pontversenyben?
-Első... - hallatszott halkan, szomorúan és idegesen Sebastian szava.
Innentől a városig csend volt, és csak utána beszélgettünk újra.
-Euróban fizetik? - kérdezte udvariasan a sofőr.
-Ha lehet...
-Akkor 10 € lesz.
-Mennyi?? - néztem a sofőrre. Bár Sebastian milliomos volt, neki is tátva maradt a szája.
-Fizetem, mégis csak én hívtalak meg - nyújtotta a pénzt Seb. - de most legyen boldog!
-Viszlát! - hajtott el a sofőr gyorsan.
-Na hova menjünk? - kérdeztem Sebastiant.
-Beljebb, az biztos. - válaszolta, miután újságírókat pillantottunk meg tőlünk nem messze. Megláttam egy kalapárust, majd Sebastian fejébe nyomtam egy kalapot, és átnyújtottam az árát a kedves kínai hölgynek. Sebastian rögtön tudta, mit akarok, azért elnevette magát, és elindultunk befelé. Megláttunk egy cukrászdát, ahova gyorsan beültünk, és így levehette a kalapot.
-Tudod,örülnék, ha jobban megismernélek. - mondtam neki.
-Hidd el, én is. Mesélj magadról.
-Oké. Magyar vagyok, Székesfehérváron élek és születtem, a szüleim meghaltak, a nagyszüleim milliomosok, azért vagyok most itt, sokat sportoltam, 5 éve nem néztem Forma-1-et, ismerek 2 világbajnokot, a kedvenc focicsapatom a Videoton és a Real Madrid...
-Állj! - szólt közbe, és hajolt előre. - Real Madrid...értem...folytasd.
Majd én is előredőltem, és a két szemébe néztem:
-Csak azt ne mondd, hogy a gránátvörös oldalon állsz.
Ekkor elnevettük magunkat, és odajött egy pincér.
-Mit kérnek? - kérdezte rögtön angolul, mert érezte, kínaiul nem menne sokra.
-Én egy szelet epres tortán és egy epres Nesteat.
-Szereted az epret, ugye?
-Imádom!
-Én is azt kérem.
-Te is szereted? - néztem rá.
-Igen, baj?
-Tudod, ha nem tudnám, hogy barátnőd van, már sok jó pontot kaptál volna. De Hanna miatt nem számolom.
-Köszönjük. Tudod, te is szimpatikus vagy, és eléggé megbízhatónak tűnsz ahhoz, hogy elmondjam. Rajtad kívül apukám és Kimi tudja.
-Räikönnen? - kérdeztem vissza, bár teljesen tisztában voltam az adatokkal. - Olyan dolgot osztasz meg velem, amit csak apukád és egy pilótatársad..
-Legjobb barátom - szólt közbe.
-Akkor apukád és legjobb barátod tud? Jó pont lenne: bizalom.
-Mielőtt elmondom, mondanál egy jó pontot? - csikarta ki belőlem a szót.
-Az eper.
-Azon kívül.
-A Forma-1. Nem szívatlak, még van a szemed, a kedvesség, az, hogy szeretsz hülyéskedni, tiszteled a barátnőd, bár ez egy randin mellékes lenne, de ide pont jó.
-Tetszik a szemem? - nézett rám úgy, mint akinek életében ez volt az első bókja.
-Igen. - ezután egy fél perces farkasszemnézés következett, amit a pincér és a sütik zavartak meg. Miután lerakta, rögtön beleharaptam, nehogy visszamélyedjünk a "szemezésbe", mert tudtam, hogy úgy sincs semmi értelme. Persze azért eszembe maradt a titok.
-Mi az a titok? - kérdeztem udvariasan, majd letörölt egy kis tejszínhabot az orromról.
-Hagyjuk. Nem tudom, biztonságos-e elmondani, mert félek.
-Ne félj, nincs mitől félni.